Az óceánpart és Guayaquil

Tettünk egy villámlátogatást az óceán parton és Ecuador legnagyobb városában, Guayaquil-ben (a főváros csak a második legnagyobb város).
A nővére könyvel egy szállító cégnek, akiknek ment le kamionja Guayaquilbe, így ingyen el tudtak vinni minket. Érdekes szokás, hogy a sofőr szájrapuszival búcsúzott a két huszonéves fiától, akik meg áldást adtak neki. Nem tudtam ez azt jelenti, hogy ilyen veszélyes az út, vagy örüljek, hogy áldással utazunk. Nehéz teherautók csak a nem csúcsidőkben közlekedhetnek a nagyvárosokban, így csak este 8 után indulhattunk Quitoból a 8 órás útra. Mivel fekvőhely nem volt gyárilag ezen a típuson, házi-tákkal oldották meg, leválasztottak egy fél méter széles részt a doboz elejéből, és vágtak egy átmászó nyílást a fülkén is. Ebben a kuckóban utaztunk Ginával. Leti, a nővére, ja meg a sofőr elől.

Igyekeztük végigaludni az utat, mert tudtuk, hogy reggel érkezünk, ott leszünk egy napot és éjszaka jövünk majd vissza.
Az éjszaka hidegje után arra ébredtünk, hogy 30 fok van.
A kamion kitett egy felüljárónál, ahonnan kisbusszal mentünk az óceánig.
Az lepett meg nagyon, hogy egy ilyen jó adottságú hely nincs nagyon kiépítve. Se vurstli, se mindenféle kölcsönző - jetski, banán, vizisí, stb. Csak néhány kisebb étkezde és halászbárkák, pedig a legnagyobb városhoz legközelebbi part. Persze így sokkal jobban tetszett.

Ami talán még jobban meglepett, hogy senki nem volt rajtunk kívül, pedig minden nap 30 fok van, se több, se kevedebb, homokos a part, itt meleg az óceán (mert Perunál az antarktiszi Humbolt áramlattól hideg.)
Itt jön a kérdés, hol élnek a földön legészakabbra pingvinek?
Meglepő lehet, de nem az északi sarkon, ott nem élnek, hanem az egyenlítőnél Galapagoson.
Szóval néptelen volt a part. Gondolom, aki európából megteheti, hogy télen meleg helyre utazzon, az az olcsó szexuális fertőzések országába ment, az usában meg nem tudják, hogy az államokon kívül is van élet, a helyieknek meg munkanap volt.

Hatalmas pelikánszerű madarak tömege üldögélt a vízben távolabb lehorgonyzott halászladikon, és amikor egyszerre felrebbetek, a mi úszkáló fejünk felett alig fél méterrel húztak el. A móló kövein meg rákok csipegettek.
Találtunk sok szép kagylót, meg valami érdekes lény kerek mészvázát a homokban.

Nem szeretem, amikor az otthoni hidegben mások tengerben fürdős képeket tesznek fel, olyan beebibibú, nekünk mennyire jó - feelinggel.
Ha esetleg olyannak tünne, ez távol állt tőlünk, egyszerűen csak lehetőségünk nyilt rá, hát örültünk neki.

Viszont kinek jutna eszébe januárban naptejet venni, így a szemem körüli részt leszámítva megint úgy égtem le, mint egy világháborús pilóta, aki előtt kilőtték a motort. :)

Délelőtt fürödtünk, délután bementünk a legnagyobb ecuadori városba. Nem az óceánparton van, de a közelében, egy folyó deltatorkolatában. Ez a legnagyobb kikötő is. 33 fok volt, ami városban már sok. A parti sétányon magas mangófák voltak, egy érett leesett, egy bácsi rögtön meg is falta.

Aztán az egyik téren nagyon meglepődtünk, egy leguán mászkált szabadon. Aztán kideült, hogy ezen kis téren kb 100 leguán él. Felmásztak a padra, fákra, mászkáltak az emberek között. Döbbenet, ahogy ezek az ősgyíkok itt szabadon mászkálnak, miközben a tér négy szélén zajlik a normál városi élet, dudálnak az autók a dugóban.
Elképzelem milyen lehet éjszaka buliból hazafelé becsiccsentve betévedni ebbe a kis "Jurrasic parkba". Szürreális élmény lehet :)