Cotopaxi

A Cotopaxi Ecuador második legmagasabb vulkánja, 5897 m magas.

Nagyon tetszik ez a klasszikus vulkáni kúp forma. Egyszer már láttam belőle valamennyit, amikor tengerimalacot mentünk enni, de akkor a tetejét felhők takarták. Van néhány vulkán a környékünkön is, de annyira befelhősödnek, hogy egy hónap alatt mindössze kétszer látszottak.
Az reggel kiderült, hogy hihetetlen mázlink van, a nagyon ritka olyan nap volt, amikor tiszta kék felhőtlen volt az ég.
Egyébként elég veszélyes is ez a felhősödés, amikor Ecuadorba érkeztünk, aznap a fehő ködjében eltévedt két német hegymászó. Az egyik nem élte meg a reggelt.

A vulkán 1738 óta, több, mint 50-szer tört ki. A kitörést követő sárfolyamok egyik irányban elérték Amazóniát, a másikban az óceánt. Megelevenedik az ember előtt a földrajz. A Csendes óceáni kőzetlemez, ahogy nem bírja eltolni Amerikát, alábukik, felgyüri az Andokot. A mélységben a kőzet megolvad, a nagy nyomás pedig kürtőkön a feszínre löki. Emberi aggyal elképzelhetetlen micsoda gigászi erők, energiák lehetnek ezek. Az egyiket éreztük is az első napokban földrengés formájában.

Az elején nem értettem miért a Ford Ranger terepjáróval jött az ismerősünk, miért nem a pickup-pal (szerettem volna platón menni), aztán kiderült mennyire autógyilkoló út vezet oda, egyébként valamennyire felvisz az út a hegyre is. Lent 20 fok volt, pálmák, aztán egy részen szinte alpesinek nézett ki a növényzet, majd a magassággal arányban egyre kisebb lett, pampás füves puszta, majd semmi. Ezzel párhuzamban az évszak télire váltott.

A kocsitól gyalog indultunk felfelé, néhol egészen más bolygónak nézett ki a táj, és érdekes, hogy nagyobb kövek is mennyire könnyüek, szinte szivacsos szerkezetüknek köszönhetően.

A többiek egy idő után visszafordultak, Letivel mentünk tovább, a hóhatárnál épülő menedékházig. Erdekes, hogy minél profibb cucc volt valakiken, annál lasabbak voltak, símán előztük őket, de az igazi teljesítmény azoké lehet, akik a kétszintes menedékházhoz felcipelték a téglákat, gerendákat.

4860 méterig mentünk fel, kicsit játszottunk a hóval. Leti megkérdezte mire jó a nagyobb objektív, megmutattam neki mennyivel hozza közelebb a dolgokat, erre az egyetlen madárról ami távolabb odatévedt lőtte ezt.

Aztán hihetetlen tempóval jöttek a felhők, szinte folytak rá a hegyre.

A hegymászóknak ma sem volt szerencséjük, hogy föntről lássák a panorámát, pedig már innen is milyen volt a többi hegyre nézve.

Na majd egyszer legközelebb, ha itt járunk szeretném megmászni. Persze megfelelő felkészüléssel, de rákerült a bakancs listára.