A Cotopaxi Ecuador második legmagasabb vulkánja, 5897 m magas.
Nagyon tetszik ez a klasszikus vulkáni kúp forma. Egyszer már láttam belőle valamennyit, amikor tengerimalacot mentünk enni, de akkor a tetejét felhők takarták. Van néhány vulkán a környékünkön is, de annyira befelhősödnek, hogy egy hónap alatt mindössze kétszer látszottak.
Az reggel kiderült, hogy hihetetlen mázlink van, a nagyon ritka olyan nap volt, amikor tiszta kék felhőtlen volt az ég.
Egyébként elég veszélyes is ez a felhősödés, amikor Ecuadorba érkeztünk, aznap a fehő ködjében eltévedt két német hegymászó. Az egyik nem élte meg a reggelt.
A vulkán 1738 óta, több, mint 50-szer tört ki. A kitörést követő sárfolyamok egyik irányban elérték Amazóniát, a másikban az óceánt. Megelevenedik az ember előtt a földrajz. A Csendes óceáni kőzetlemez, ahogy nem bírja eltolni Amerikát, alábukik, felgyüri az Andokot. A mélységben a kőzet megolvad, a nagy nyomás pedig kürtőkön a feszínre löki. Emberi aggyal elképzelhetetlen micsoda gigászi erők, energiák lehetnek ezek. Az egyiket éreztük is az első napokban földrengés formájában.
Az elején nem értettem miért a Ford Ranger terepjáróval jött az ismerősünk, miért nem a pickup-pal (szerettem volna platón menni), aztán kiderült mennyire autógyilkoló út vezet oda, egyébként valamennyire felvisz az út a hegyre is. Lent 20 fok volt, pálmák, aztán egy részen szinte alpesinek nézett ki a növényzet, majd a magassággal arányban egyre kisebb lett, pampás füves puszta, majd semmi. Ezzel párhuzamban az évszak télire váltott.
A kocsitól gyalog indultunk felfelé, néhol egészen más bolygónak nézett ki a táj, és érdekes, hogy nagyobb kövek is mennyire könnyüek, szinte szivacsos szerkezetüknek köszönhetően.
A többiek egy idő után visszafordultak, Letivel mentünk tovább, a hóhatárnál épülő menedékházig. Erdekes, hogy minél profibb cucc volt valakiken, annál lasabbak voltak, símán előztük őket, de az igazi teljesítmény azoké lehet, akik a kétszintes menedékházhoz felcipelték a téglákat, gerendákat.
4860 méterig mentünk fel, kicsit játszottunk a hóval. Leti megkérdezte mire jó a nagyobb objektív, megmutattam neki mennyivel hozza közelebb a dolgokat, erre az egyetlen madárról ami távolabb odatévedt lőtte ezt.
Aztán hihetetlen tempóval jöttek a felhők, szinte folytak rá a hegyre.
A hegymászóknak ma sem volt szerencséjük, hogy föntről lássák a panorámát, pedig már innen is milyen volt a többi hegyre nézve.
Na majd egyszer legközelebb, ha itt járunk szeretném megmászni. Persze megfelelő felkészüléssel, de rákerült a bakancs listára.
2015. január 16., péntek
Kráter-tó és piramisok
Kölcsönkértük nővére kocsiját. Pont kedd volt, amikor a rendszám végződése miatt csúcsidőben Quitoban nem használhatta. (hétfőn a 0, 1, kedden a 2, 3, ... véguek nem mehetnek, igy hétköznapokon az autók egy-ötöde nem megy csúcsidőben a fővárosban)
Így korábban ment dolgozni, mi is korábban vihettük el az autót. Én vezettem, lassan megszoktam az itteni stílust. A gps viszont 20 km köves földúton vitt, majd mikor a végre elértük az aszfaltot, amin jönnünk kellett volna, az ellenkező irányba vezetett. De legalább egyáltalán volt.
Ez a hely valaha a környék többi vulkánjánál magasabb volt, amíg 3100 éve fel nem robbant. Egy kráter-tó maradt a helyén két szigettel. A tavat Cuicocha-nak hívják, ami a Tengerimalacok lagúnáját jelenti.
Halak nem tudnak megélni benne, - most is folyamatosan buborékol vulkáni gázokat, - de totora nád és vizimadarak igen. Ha süt a nap, gyönyörű kék színe van.
Motorcsónakkal mentünk a szigetek körül és között egy kört.
Visszafelé kicseleztem a gps-t, és úton jöttünk. Gina emlékezett rá, hogy osztálykiránduláson voltak piramisoknál, és hogy nagyjából útba esik. 8 km köves hegyi út után odaértünk.
Rengeteg láma falatozott a hatalmas területen. Volt egy előző nap született, egy napos is. :)
15 piramis van itt földdel borítva, de állagmegóvás miatt nem szedik le róluk, néhány helyen van megbontva, itt tetővel védik őket.
Lapos tetejűek, és két nagy korong alakú naptár van a tetejükön, egy nap-, és egy holdnaptár. Ezek köralakú nádkunyhókkal voltak fedve.Csillagászati megfigyelésekhez és szertartásokhoz is használták őket. Mindegyikhez hosszú rámpa vezet fel, van amelyik 290 méteres. Az egyikben 550 koponyát találtak.
A halottakat hamuval fedték, így maradtak a csontvázak épségben.
Csak nagyon kicsi rész van feltárva, és egy csomó ilyen piramisos hely volt annak idején.
Érdekes, hogy az állatok mennyire érezhetnek energiákat, mert azt mondta a vezető, hogy az egyébként szanaszét legelésző lámák, van amikor mind a 100-an 1 piramishoz mennek. Utána a hímek megküzdenek egymással a nőstényekért, és a nőstények ugyanehhez a piramishoz járnak szülni.
Így el is nevezték ezt a piramist termékenységi piramisnak, és párok is járnak ide házasodni.
Így korábban ment dolgozni, mi is korábban vihettük el az autót. Én vezettem, lassan megszoktam az itteni stílust. A gps viszont 20 km köves földúton vitt, majd mikor a végre elértük az aszfaltot, amin jönnünk kellett volna, az ellenkező irányba vezetett. De legalább egyáltalán volt.
Ez a hely valaha a környék többi vulkánjánál magasabb volt, amíg 3100 éve fel nem robbant. Egy kráter-tó maradt a helyén két szigettel. A tavat Cuicocha-nak hívják, ami a Tengerimalacok lagúnáját jelenti.
Motorcsónakkal mentünk a szigetek körül és között egy kört.
Visszafelé kicseleztem a gps-t, és úton jöttünk. Gina emlékezett rá, hogy osztálykiránduláson voltak piramisoknál, és hogy nagyjából útba esik. 8 km köves hegyi út után odaértünk.
Rengeteg láma falatozott a hatalmas területen. Volt egy előző nap született, egy napos is. :)
15 piramis van itt földdel borítva, de állagmegóvás miatt nem szedik le róluk, néhány helyen van megbontva, itt tetővel védik őket.
Lapos tetejűek, és két nagy korong alakú naptár van a tetejükön, egy nap-, és egy holdnaptár. Ezek köralakú nádkunyhókkal voltak fedve.Csillagászati megfigyelésekhez és szertartásokhoz is használták őket. Mindegyikhez hosszú rámpa vezet fel, van amelyik 290 méteres. Az egyikben 550 koponyát találtak.
A halottakat hamuval fedték, így maradtak a csontvázak épségben.
Csak nagyon kicsi rész van feltárva, és egy csomó ilyen piramisos hely volt annak idején.
Érdekes, hogy az állatok mennyire érezhetnek energiákat, mert azt mondta a vezető, hogy az egyébként szanaszét legelésző lámák, van amikor mind a 100-an 1 piramishoz mennek. Utána a hímek megküzdenek egymással a nőstényekért, és a nőstények ugyanehhez a piramishoz járnak szülni.
Így el is nevezték ezt a piramist termékenységi piramisnak, és párok is járnak ide házasodni.
2015. január 11., vasárnap
Az óceánpart és Guayaquil
Tettünk egy villámlátogatást az óceán parton és Ecuador legnagyobb városában, Guayaquil-ben (a főváros csak a második legnagyobb város).
A nővére könyvel egy szállító cégnek, akiknek ment le kamionja Guayaquilbe, így ingyen el tudtak vinni minket. Érdekes szokás, hogy a sofőr szájrapuszival búcsúzott a két huszonéves fiától, akik meg áldást adtak neki. Nem tudtam ez azt jelenti, hogy ilyen veszélyes az út, vagy örüljek, hogy áldással utazunk. Nehéz teherautók csak a nem csúcsidőkben közlekedhetnek a nagyvárosokban, így csak este 8 után indulhattunk Quitoból a 8 órás útra. Mivel fekvőhely nem volt gyárilag ezen a típuson, házi-tákkal oldották meg, leválasztottak egy fél méter széles részt a doboz elejéből, és vágtak egy átmászó nyílást a fülkén is. Ebben a kuckóban utaztunk Ginával. Leti, a nővére, ja meg a sofőr elől.
Igyekeztük végigaludni az utat, mert tudtuk, hogy reggel érkezünk, ott leszünk egy napot és éjszaka jövünk majd vissza.
Az éjszaka hidegje után arra ébredtünk, hogy 30 fok van.
A kamion kitett egy felüljárónál, ahonnan kisbusszal mentünk az óceánig.
Az lepett meg nagyon, hogy egy ilyen jó adottságú hely nincs nagyon kiépítve. Se vurstli, se mindenféle kölcsönző - jetski, banán, vizisí, stb. Csak néhány kisebb étkezde és halászbárkák, pedig a legnagyobb városhoz legközelebbi part. Persze így sokkal jobban tetszett.
Ami talán még jobban meglepett, hogy senki nem volt rajtunk kívül, pedig minden nap 30 fok van, se több, se kevedebb, homokos a part, itt meleg az óceán (mert Perunál az antarktiszi Humbolt áramlattól hideg.)
Itt jön a kérdés, hol élnek a földön legészakabbra pingvinek?
Meglepő lehet, de nem az északi sarkon, ott nem élnek, hanem az egyenlítőnél Galapagoson.
Szóval néptelen volt a part. Gondolom, aki európából megteheti, hogy télen meleg helyre utazzon, az az olcsó szexuális fertőzések országába ment, az usában meg nem tudják, hogy az államokon kívül is van élet, a helyieknek meg munkanap volt.
Hatalmas pelikánszerű madarak tömege üldögélt a vízben távolabb lehorgonyzott halászladikon, és amikor egyszerre felrebbetek, a mi úszkáló fejünk felett alig fél méterrel húztak el. A móló kövein meg rákok csipegettek.
Találtunk sok szép kagylót, meg valami érdekes lény kerek mészvázát a homokban.
Nem szeretem, amikor az otthoni hidegben mások tengerben fürdős képeket tesznek fel, olyan beebibibú, nekünk mennyire jó - feelinggel.
Ha esetleg olyannak tünne, ez távol állt tőlünk, egyszerűen csak lehetőségünk nyilt rá, hát örültünk neki.
Viszont kinek jutna eszébe januárban naptejet venni, így a szemem körüli részt leszámítva megint úgy égtem le, mint egy világháborús pilóta, aki előtt kilőtték a motort. :)
Délelőtt fürödtünk, délután bementünk a legnagyobb ecuadori városba. Nem az óceánparton van, de a közelében, egy folyó deltatorkolatában. Ez a legnagyobb kikötő is. 33 fok volt, ami városban már sok. A parti sétányon magas mangófák voltak, egy érett leesett, egy bácsi rögtön meg is falta.
Aztán az egyik téren nagyon meglepődtünk, egy leguán mászkált szabadon. Aztán kideült, hogy ezen kis téren kb 100 leguán él. Felmásztak a padra, fákra, mászkáltak az emberek között. Döbbenet, ahogy ezek az ősgyíkok itt szabadon mászkálnak, miközben a tér négy szélén zajlik a normál városi élet, dudálnak az autók a dugóban.
Elképzelem milyen lehet éjszaka buliból hazafelé becsiccsentve betévedni ebbe a kis "Jurrasic parkba". Szürreális élmény lehet :)
A nővére könyvel egy szállító cégnek, akiknek ment le kamionja Guayaquilbe, így ingyen el tudtak vinni minket. Érdekes szokás, hogy a sofőr szájrapuszival búcsúzott a két huszonéves fiától, akik meg áldást adtak neki. Nem tudtam ez azt jelenti, hogy ilyen veszélyes az út, vagy örüljek, hogy áldással utazunk. Nehéz teherautók csak a nem csúcsidőkben közlekedhetnek a nagyvárosokban, így csak este 8 után indulhattunk Quitoból a 8 órás útra. Mivel fekvőhely nem volt gyárilag ezen a típuson, házi-tákkal oldották meg, leválasztottak egy fél méter széles részt a doboz elejéből, és vágtak egy átmászó nyílást a fülkén is. Ebben a kuckóban utaztunk Ginával. Leti, a nővére, ja meg a sofőr elől.
Igyekeztük végigaludni az utat, mert tudtuk, hogy reggel érkezünk, ott leszünk egy napot és éjszaka jövünk majd vissza.
Az éjszaka hidegje után arra ébredtünk, hogy 30 fok van.
A kamion kitett egy felüljárónál, ahonnan kisbusszal mentünk az óceánig.
Az lepett meg nagyon, hogy egy ilyen jó adottságú hely nincs nagyon kiépítve. Se vurstli, se mindenféle kölcsönző - jetski, banán, vizisí, stb. Csak néhány kisebb étkezde és halászbárkák, pedig a legnagyobb városhoz legközelebbi part. Persze így sokkal jobban tetszett.
Ami talán még jobban meglepett, hogy senki nem volt rajtunk kívül, pedig minden nap 30 fok van, se több, se kevedebb, homokos a part, itt meleg az óceán (mert Perunál az antarktiszi Humbolt áramlattól hideg.)
Itt jön a kérdés, hol élnek a földön legészakabbra pingvinek?
Meglepő lehet, de nem az északi sarkon, ott nem élnek, hanem az egyenlítőnél Galapagoson.
Szóval néptelen volt a part. Gondolom, aki európából megteheti, hogy télen meleg helyre utazzon, az az olcsó szexuális fertőzések országába ment, az usában meg nem tudják, hogy az államokon kívül is van élet, a helyieknek meg munkanap volt.
Hatalmas pelikánszerű madarak tömege üldögélt a vízben távolabb lehorgonyzott halászladikon, és amikor egyszerre felrebbetek, a mi úszkáló fejünk felett alig fél méterrel húztak el. A móló kövein meg rákok csipegettek.
Találtunk sok szép kagylót, meg valami érdekes lény kerek mészvázát a homokban.
Nem szeretem, amikor az otthoni hidegben mások tengerben fürdős képeket tesznek fel, olyan beebibibú, nekünk mennyire jó - feelinggel.
Ha esetleg olyannak tünne, ez távol állt tőlünk, egyszerűen csak lehetőségünk nyilt rá, hát örültünk neki.
Viszont kinek jutna eszébe januárban naptejet venni, így a szemem körüli részt leszámítva megint úgy égtem le, mint egy világháborús pilóta, aki előtt kilőtték a motort. :)
Délelőtt fürödtünk, délután bementünk a legnagyobb ecuadori városba. Nem az óceánparton van, de a közelében, egy folyó deltatorkolatában. Ez a legnagyobb kikötő is. 33 fok volt, ami városban már sok. A parti sétányon magas mangófák voltak, egy érett leesett, egy bácsi rögtön meg is falta.
Aztán az egyik téren nagyon meglepődtünk, egy leguán mászkált szabadon. Aztán kideült, hogy ezen kis téren kb 100 leguán él. Felmásztak a padra, fákra, mászkáltak az emberek között. Döbbenet, ahogy ezek az ősgyíkok itt szabadon mászkálnak, miközben a tér négy szélén zajlik a normál városi élet, dudálnak az autók a dugóban.
Elképzelem milyen lehet éjszaka buliból hazafelé becsiccsentve betévedni ebbe a kis "Jurrasic parkba". Szürreális élmény lehet :)
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)




























































